Légifotózás, Légifelvétel Készítés, Műterem Bérlés, Fotóstudió Bérlés

Szállunk rendelkezésére! Drónfelvételre van szüksége? Csak néhány képkockát szeretne a magasból, vagy egy kisfilmet? Mindkettő megvalósítható.

Műterem bérlés

Megnyitottuk fotóstudiónkat, mely Budapesten a Teréz körúton található. Tökéletes választás profi fotósok, illetve divatmodelljeik számára. Igazán könnyen megközelíthető akár tömegközlekedéssel is, de az autóval való parkolás sem akadály, a környező utcákban bőven találhattok parkolóhelyeket. A studió teljesen felújítva, berendezve áll rendelkezésetekre. Studiónk területe 110 négyzetméterrel szolgálja ki a látogatók minden igényét. Studiónkban több, egymástól szeparált szoba illetve tér található más és más dizájnnal, megjelenéssel. Studiónkban minden eszköz rendelkezésre áll, hogy profit fotókat tudjatok készíteni. Kiegészítőink között megtalálhatjátok a vakukat, kioldókat, különböző fényformálókat, háttereket, derítőket, reflektorokat, szél és füstgépet, gőzvasalókat, állványokat. Konkrétan mindent! Asszisztensünk segítségét az egész fotózás alatt igénybe veheted, ellenben ha Te szeretsz egymagad, csendben, zavartalanul dolgozni, jelezd kérlek és igazodunk az igényeidhez. Tökéletes választás fotóstudiónk családi fotózásokhoz, portrékhoz, aktfotók készítéséhez, esküvői fotókhoz, gyermekfotózáshoz, divatfotózáshoz valamint különféle tárgyak, termékek fotózásához is. Studiónkat a természetes fények világítják meg, fénystudiónak is nevezhetjük. Ingyenes WIFI elérhetőséget biztosítunk, valamint szabadon használható a közös konyha is, ahol a frissítő kávé mellett egy kis gyümölcstállal is szolgálunk. A fotósok számára studiónk 0-24 nyitvatart, légkondicionált, fűthető/hűthető. Amennyiben sminkesre, fodrászra, stylistre lenne szükségetek, jelezzétek előre, természetesen ebben is tudunk nektek segíteni. Időpontot telefonon illetve weboldalunkon tudtok foglalni, erre egy külön foglalási rendszert hoztunk létre. A studiót minimum 1 órára, maximum 24 órára lehetséges kibérelni. Kérünk titeket, hogy a saját időpontotok előtt maximum 15 perccel érkezzetek, hogy ne zavarjátok az előttetek lévők munkáját. Az öltözőkben tudjátok átvenni a ruhákat. Kérünk titeket, hogy a studióba lépés után utcai cipőtöket vegyétek le, az arra gyártott speciális “zokni”-kat hordjátok a tisztaság valamint rend fenntartása érdekében. Fotóstudiónk hangrendszerét rendeltetésszerűen használjátok, különös figyelemmel a hangerőre. Érkezzetek időben, valamint kérünk titeket a fotózás után úgy hagyjátok ott a studiót, ahogyan azt ti is kaptátok, vagy ahogyan a jövőben szeretnétek ti is átvenni. A fotózások alatt az összes kiegészítőt használhatjátok, teljes mértékben a rendelkezésetekre állnak, vigyázzatok rájuk úgy, mint a saját eszközeitekre. A lehetőségek adottak gyönyörű szép aktfotókat, karácsonyi fotókat, családi fotókat, esküvői fotókat, gyermekfotókat, portréfotókat készíteni, szabad időpontjaink rohamosan fogynak, le ne maradjatok! Várunk Titeket sk szeretettel egy exkluzív dizájnú luxus fotóstudióban!

műterem
fotóstudió

Berendezett Fotóstudió Bérlés – Studiófotózás

Nyugodt, felújított, luxus fotóstudiónk megnyitotta kapuit.

Röviden Studiónkról:

2019-ben megálmodtuk és megalkottuk álmaink, remélhetőlega Te álmaid fotóstudióját is. Budapest szívében található, könnyen megközelíthető, akadálymentesített, frissen felújított és berendezett, teljesen felszerelt studiónk. Kiknek ajánljuk? Profi fotósoknak valamint ügyfeleiknek, modelljeiknek. 110 négyzetméter áll rendelkezésetekre, melyet teljes mértékben kihasználhattok. Több szoba és légtér található, melyek egymástól ha kell, teljesen elszeparálhatóak. Minden szobában külön klímaberendezés található, melyek alkalamasak a hűtésre valamint fűtésre is. A studió egész területén belül gyors, erős, problémamentes WIFI kapcsolatot biztosítunk nektek. Kiegészítők terén ügyeltünk arra, hogy semmiben se lehessen hiányotok. Törekedtünk arra hogy mint a szerkezeti elrendezés, mint a dizájn, mint a komfortérzet, mint pedig a kiegészítők megfeleljen minden igénynek és elvárásnak. Fotóstudiónkban szabadon használhatjátok a konyhát is, mely ugyancsak teljesen felszerelt, kiszolgálhatjátok magatokat egy forró kávéval, teával, de van lehetőségetek megkínálni vendégeikteket is egy gyümölcstállal, esetleg édességgel, rágcsával.

Bérelhető termékeink között megtalálhatjátok az adottakat:
Gőzvasaló
Különféle hátterek
Kioldó
Fényállványok
Fényformálók
Fényterelők
Derítők
Szél illetve füstgépek
Állványok
Zöld hátterek
Objektívek

Amennyiben bármilyen más, fentebb nem felsorolt eszközre, kiegészítőre lenne szükségetek, jelezzétek felénk és gondoskodunk azok beszerzéséről.

Asszisztensi szolgáltatásunk minden egyes ügyfelünk részére biztosított. Asszisztenseink szívesen segítenek a fotózás során, legyen igényetek bármire. Amennyiben az elvontabb, zavartalanabb munkát szeretitek, természetesen magatokra hagy, de továbbra is rendelkezésetekre áll amennyiben szükséges.

Fotóstudiónkban jó hangulatban, otthonos, mégis nyugodt, luxus környezetben fotózhattok.

Kiegészítő szolgáltatásaink közé tartoznak:
Fodrász
Sminkes
Stylist

Kollégáink alkalmazkodnak elképzelésedhez, amennyiben pedig szükséges van rá, szakmai tanácsokat adnak, segítenek téged. Minden lehetőség adott, hogy tökéletes képeket készíthessetek nálunk!

Studiónk alkalmas portré fotózásokhoz, családi fotózásokhoz, eseményfotózásokhoz, aktfotózásokhoz, esküvői fotózásokhoz, babafotózásokhoz, szerelmi fotózásokhoz, gyermekfotózásokhoz, karácsonyi-ünnepi fotózásokhoz, címlapfotózásokhoz valamint bármilyen, elképzeléseteknek megfelelő fotózáshoz.

Időpontot online felületünkön vagy telefonos elérhetőségünkön tudtok foglalni, legyetek résen, rohamosan fogynak a szabad helyek. A foglalás minimum időtartama 1 óra, maximum időtartama pedig 48 óra. Kérünk titeket, az általatok foglalt időpont előtt maximum 10 perccel érkezzetek, az öltözőben van lehetőségetek előkészülni, átöltözni. Használjatok a studióban található zoknikat a studió tisztántartása miatt. Fotózásotok után kérünk titeket olyan állapotban hagyjátok a studiót valamint eszközöket, tereket, szobákat, amilyen állapotban ti is kaptátok azt, vagy szeretnétek a jövőben kapni. Legyetek tekintettel egymásra a váltások során, mindenki pozitívan, nagy mosollyal távozhasson.

Várunk Titeket sok-sok szeretettel fotóstudiónkban, Fotóstúdió Budapest legújabb, legmodernebb, legjobban felszereltebb studiójában!

Bemutató

Mire is lehet felhasználni? Ma már egyre többen vágynak többre, mint egy mobiltelefonnal készült képkocka vagy videó. A profi fényképezőgépek egyike sem képesek egy légifelvétel nyomába érni. Az ok egyszerű: egy drónfelvétel képes madártávlatból bármilyen területet bemutatni. Nem csak képkockákat, egész kisfilmeket, de akár egy elképesztő 360 fokos panoráma felvételt is képesek vagyunk ezzel a drónnal produkálni. Azért ez már ütős, nem? Mi mindent szeretnél megörökíteni magad és az utókor számára? A lehetőségek tárháza határtalan. Csak néhány példa: ki ne szeretne kerékpározni a jó levegőn? Vannak, akik csak néha nyergelik meg a drótszamárt. Akadnak azonban olyan emberek is, akik munkába is bicajjal járnak. De akik megszállottként kerékpároznak, szívesen vesznek részt versenyeken is. Sőt eljuthatnak akár a világ legismertebb országúti kerékpárversenyére a Tour de France-ra. Ezt a neves sporteseményt immár 1903 óta évente megrendezik. Az első verseny még csak 6 szakaszból állt, összesen 2.428 km-en keresztül tekerték a versenykerékpárokat a résztvevők. Azonban az évek múlásával nemcsak a szakaszok száma, de maga táv hossza is folyamatosan nőtt. Körülbelül 1950-es évek óta a verseny 20 szakasszal büszkélkedhet. Napjainkban a versenyzők által megteendő táv hossza körülbelül 3500 km. Ez a méltán híres verseny három héten keresztül zajlik Franciaországban és a környező országokban. Ennek során a versenyzők csupán 2-3 pihenőnappal számolhatnak. A versenyt általában minden évben július hónapban rendezik meg. A rendezők minden évben változtatnak verseny kiindulópontján, hisz minden páros évben a versenyzők az óramutató járásával ellenkezőleg teszik meg ezt az elképesztően hosszú távot, páratlan években pedig az óramutató járásával megegyezően halad a mezőny. Miután ez a népszerű, nagy hírnévnek örvendő kerékpárverseny rengeteg turistát vonz, egyre több ország szeretne a részese lenni, így a kerékpáros karaván útjáról készülő, java részt légifelvételek révén több országra is rápillanthatunk a drónfelvételek által. A következő országok mindegyikén áthaladt már a Tour de France: Egyesült Királyság, Írország, Andorra, Monaco, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Spanyolország, de a gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező Svájcot se hagyjuk ki a felsorolásból. Az érintett városok komoly beruházásokat terveznek, hisz az oda ellátogató turisták remélhetőleg sok pénzt hagynak ott náluk, melyek a felmerülő költségeiket reményeik szerint fedezni tudják. Nem csoda hát, hogy egyre több ország jelentkezik, hogy vendégül lássa a mezőny versenyzőit. Ejtsünk néhány szót a csapatok résztvevőiről. Egyes rajtszámmal a kapitány rendelkezik, az összetett versenyben tőle várják a legjobb helyezést. Az ezt követő rajtszámokat egészen 9-ig névsor szerint kapják a versenyzők. Az alacsonyabb versenyzők általában vékonyak, a hegymenetben jeleskednek leginkább. Ők jól bírják akár a 2.000 méternél is magasabb hegyi emelkedőket. Szükség van úgynevezett sprinterekre is, akik bár viszonylag lassabbak, de hasonlóan az atlétákhoz, erősebb felépítésű sprotolók. Nekik a sík terepeken akár 70 kilométer/órás sebességgel is kell sprintelniük. Nyilvánvaló, hogy az ő izomzatuk nem alkalmas meredek hegyekre való felkapaszkodásra. Gyakran látjuk őket kicsit lemaradva külön kis csapatként a mezőny végén. Létezik időfutam-kerékpár is (ez egy igen speciális kerékpár), itt nem csapatmunkáról szól a verseny, hanem egyéni indítású futamokról. A segítők elsősorban a csapatkapitányért vagy a csapat „hegyi menő”-jéért, illetve a sprinteréért vetik be magukat. Igyekeznek a hegyen elöl menni, a bukásokat elkerülni. A hajrát azonban a sprinterek vezetik fel. Az úgynevezett vízhordók a hátul maradók, akik a csapattársaknak felviszik a kulacsokat. Előfordul, hogy a szerepek a különböző szakaszokon felcserélődnek, megesik az is, hogy egy hegyi szakaszon segítő is lehet a sprinterből. Az univerzális versenyzők sem ritkák, akik nem csak egy területen tudnak erősek maradni. Belőlük kerülnek ki általában a kapitányok is. Eddy Merckx nevét legendás példaként tartják számon. Ő a sárga trikón kívül az 1969-es futamon meg tudta szerezni nem csak a pöttyös, de még a zöld trikót is.

Mindkettő megvalósítható. Drónpilótádként  drón fotózás során a magasba emeljük modern, gyönyörű légifelvételeket készítő drónunkat. Kíváncsi vagy, milyen széles a lehetőségek tárháza? Megkeresésed alapján elkészítjük számodra a kívánt felvételeket. Készek vagyunk bármilyen megbízást teljesíteni. Fiatal, agilis csapat vagyunk telve energiával, tettre készen várjuk az újabb és újabb kihívásokat. Igen, mert mi minden egyes megrendelést egy teljesen új kihívásként kezelünk. Szeretnél minket próbára tenni? Nincs más dolgod, mint az általunk megadott akár telefonos, akár e-mail elérhetőségeink egyikén felvenni velünk a kapcsolatot. Hívhatsz minket hétköznapokon, de még munkaidőn kívül is. Sőt, ha csak a hétvégén tudsz időt szakítani a megkeresésre, nem okoz problémát. Bátran fordulj hozzánk, rugalmasak vagyunk. Előzetes egyeztetés alapján akár személyes találkozó révén minden egyes mozzanatot át tudunk beszélni. Ezzel a lehetőséggel nem találkozol bárhol, de mi minden kedves leendő ügyfelünknek felajánljuk ezt a lehetőséget. Minden eddigi megbízónk örömmel kapott a felkínált lehetőségre. Nem csak a rugalmasságot, de az elkészült légifelvételek minőségét is igen pozitívan értékelték. Számunka a megbízóink elégedettsége a legfontosabb. Ennek érdekében vásároltuk meg ezt a csúcsminőségű készüléket. A birtokukban lévő felső kategóriás drón műszaki paraméterei kezeskednek a lehető legjobb minőségű drónfelvétel készítés. Szeretnél magad is meggyőződni, hogy ez a készülék magasan veri a piacon kapható többi drón fotózás teljesítményét. Íme néhány paraméter.

Légifelvétel készítés

A neves hazai sporteseményt, a „Formula-1”-et, az M3-as autópálya közelében, Mogyoród külterületén rendezik. Az első futam 1986-ban rajtolt el. A versenyzők sajnos „forró és poros” pályaként emlegetik. Sajnos e két fő jellemző jelentősen korlátozza az előzések lehetőségét. Ezek a versenyek az egyik legforróbb hónapunkban, augusztusban kerülnek megrendezésre, amikor csak igen ritkán hullik enyhet adó csapadék az égből. A környező vidék homokos talaja pedig egész évben gondoskodik a pálya „beporozásáról”. Mindezek ellenére számos pilóta, mint Ayrton Senna, Michael Schumacher, Fernando Alonso, Nigel Mansell és Lewis Hamilton ezt a pályát az egyik legjobb versenypályaként emlegeti. Mások azonban a gyors íveket hiányolva túl lassúnak találják a pályát. Néhány emlékezetes csatát volt már része átélni a rajongóknak, mint például Nelson Piquet és Ayrton Senna csatáját 1986-ban, de említésre méltó még Nigel Mansell 1987-ben leesett kereke, vagy 1989-ben megszerzett győzelme.
Nem csak két vagy négy keréken, nem csak a szárazföldön lehet sportolni, vagy versenyezni. Csodás légifelvételek készültek már például a Balatonon minden évben megrendezésre kerülő Kékszalag nemzetközi távolsági vitorlásversenyről. Közel harmincféle hajóosztály képviselteti magát az erdményhírdetéseken, melyek alapvetően túra jellegű hajók. A Magyar Vitorlás Szövetség 2014-ben az alapítók szándékai szerint felszámolta a kötöttségeket így a nevezés mindenki számára szabaddá vált. A sportorvosi igazolás természetesen mindenkinek kötelező.
A mezőny megkerüli az egész tavat. A vitorlás hajók számára ez a verseny Európa legnagyobb presztizsű, legrégebbi és leghosszabb távú, valamint a legtöbb indulót regisztráló tókerülő túraversenye. Képzeljük csak el, milyen megkapó látvány tárulhat a szemünk elé! A tó fölé emelkedő drón gyönyörű panoráma képeket, valamint légifelvételeket tud készíteni. A vitorlások a tó megkapóan kék vizén fodrozódó hullámok ölelésébe burkolózva, a bójákat ügyesen kerülgetve hasítják a vizet. Nem csak a modern, karbonszálas, több testű, víz felett repülőhajók szelik a habokat, egy 120 éves, „Kishamis” névre keresztelt hajó is képviseltette már magát. Balatonfüreden reggel 9-kor ágyúdörrenés ad jelt az indulásra. A versenyzőknek légvonalban 155 kilómétert kell megtenniük. Az útvonal érinti Balatonkenesét, Siófokot, a tihanyi-szoroson áthaladva Keszthelyt is, majd minden résztvevő Balatonfüreden fut be a célba. 48 óra áll rendelkezésre a kitűzött táv megtételére. Ez idő alatt a versenyzők nem használhatják a motort és nem is köthetnek ki. A versenyt minden évben a teliholdhoz legközelebb eső júliusi napon indítják. Miért van ez így? A telihold ragyogása az éjszaka is tartó verseny során segíti a hajósokat a navigációban.
Honnan a Kékszalag elnevezés? Egykoron csak a tengerek leggyorsabb vitorlás hajója viselhette a kék színű szalagot. Hajdanán az Atlanti óceánon leggyorsabban átkelni tudó hajók nyerhették el a „Kék szalag” címet. Ezt a hagyományt öregbítik sportvitorlásaink a Balatont évről-évre áthajózva.
Micsoda látvány! El lehet ezt képzelni? Csak egy drónra és egy jó drónpilótára van szükség, illetve egy precíz utómunkálatra, melynek során az elkészült felvételeket még tökéletesebbé tudjuk varázsolni. Szeretnél Te is egy ilyen profi légifelvételre szert tenni? A honlapunkon megtalálod az összes elérhetőségünket. Keress meg bennünket, mi a lehető legrövidebb időn belül felvesszük veled a kapcsolatot. Először időpontot és helyszínt egyeztetünk. A találkozón részletekbe menően kielemezzük az elvégzendő munkát. Minden apró momentumot átbeszélünk, hogy a légifelvétel a Te saját igényeidnek megfelelően kerülhessen átnyújtásra. Tisztelj meg bizalmaddal, nem fogod megbánni, ha minket választasz.
Egyébként nem csodálnánk, ha Te is kedvet kaptál volna, hogy részese legyél akár nézőként is ezen versenyek egyikének. De ki tudja, mit hoz a jövő? Az is megeshet, hogy valamelyik sportversenyen tevékeny résztvevőként találkozunk. Rendelsz majd tőlünk egy légifelvételt? Azonban ne szaladjuk ennyire előre! Minden sport testedzés, nem szükséges verseny szinten űzni. Elegendő fontos napirendi ponttá tenni, rendszeresen mozogni akár az otthon melegében, akár a természetben. Bár utóbbiban nagyobb az élvezet, melyet egy drónfelvétel örök időkre meg tud örökíteni.

 

Amint összeállt a csapatok összetétele, változtatni a verseny folyamán már nem lehet, de nincs lehetőség cserére sem.
A híres Tour de France versenyen kívül meg kell említeni az Európa szerte oly ismert olasz körversenyt, a Giro d’Italia-t és a spanyol körverseny-t, a Vuelta a Espana-t is. Ez a három nagy körverseny, melyet Grand Tour néven emlegetünk évről-évre szerepel a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség naptárában. Említésre méltó, hogy nem csak ennek a versenynek, de a Dakar-ralinak, sőt még a Párizsi maratonnak is ugyanaz a rendezője, aki nem más, mint a közismert Amaury Sport Organisation, rövidített nevén A.S.O. Érdekes, hogy még azok előtt is ismert a Tour de France, ez a nagyszabású kerékpár verseny, akiknek talán még kerékpárja sincs, de talán még ez iránt a sport iránt sem érdeklődnek. Sokan csak a televízióban látható közvetítés keretén belül tudják nyomon követni az aktuális eseményeket. A Dakar-raliról nem is beszélve. Számtalan családban már a legkisebbek is, főként természetesen a fiú gyermekek is kívülről fújják, miről híres a „Dakar”. Legyen szó akár a kerékpáros, akár az autóversenyekről, mi a legalkalmasabb, hogy teljes képet kapjunk, méghozzá madártávlatból, az egész mezőnyt figyelemmel kísérve, mint egy drónfelvétel.
No, de ha már felsorakoztattuk a neves külföldi kerékpár-, és autóversenyeket, ne hagyjuk le a palettáról a Magyarországon megrendezésre kerülő sporteseményeket sem.
Elsőként említsük meg a Hungaroring-et, melyet a külföldi média egyszerűen „budapesti pálya”-ként emleget. A monacói nagydíjhoz is szokták hasonlítani a szűk szakaszok és a lassú kanyarok miatt.